Cukorhelyettesítők és gázpalackok

Gondoltunk már bele abba, hogy mennyi cukrot viszünk be a szervezetünkbe? Sokszor az a helyzet azokkal, akik diétázni kezdenek, hogy bizony a fontos dolgokról elfeledkeznek, míg a kevésbé fontosakra túl nagy figyelmet fordítanak.

Például mindnyájan tudjuk, hogy rengeteg cukor van a kólában, úgyhogy cukormentes változatot választunk. Esetleg ugyanez a Fantánál és a Sprite-nál. De már egy 100%-os frissen facsart narancslénél nem gondolunk bele abba, hogy a lé akár több mint 10%-a cukor lehet!

Épp erről beszéltünk egy barátnőmnél, amikor a gázpalackokra terelődött a beszélgetésünk. Bár én gyakorlatilag semmit nem tudtam erről a témáról, ő (Éva) nemcsak felvilágosított az alapokról, de eléggé belement a témába, úgy éreztem magam, mint egy egyetemi előadáson! Az egyik fő kérdéskör a gázpalack árak témája volt. Éva azt mondta, a tudása jelentős részét a Gázpalackfutár nevű cégen keresztül tudta meg, főleg a honlapról.

Itt nyolc különböző féle gázt vehetünk palackba zárva: engem már ez is meglepett, én ezelőtt azt hittem, hogy magánszemélyként csak PB gázt lehet vásárolni, de itt kiderült, hogy ennél a cégnél van nitrogén, oxigén, acetilén, argon, széndioxid, hélium, corgon (szén dioxid + argon egy megadott mennyiségben keverve) gázpalack is, több féle méretben.

A cég gázpalack lerakata Vácon található, a Gödöllői úton, és mind az agglomeráció 38 településén, mind egész Budapesten elérhető a házhozszállítás. Amikor az árakat nézzük, számunkra szerencsésen mind az ÁFA, mind a kiszállítás díja benne van már!

Ha pedig kicsit beleássuk magunkat a honlapba, láthatjuk, hogy nagyon büszkék a pontosságukra: volt, hogy 9 percenként sikerült egy új címre eljutni, méghozzá 10-szer, tehát 10 rendelést sikerült teljesíteni másfél óra után, sőt, egyszer az is megtörtént, hogy egy megrendelést 1 perc alatt szállítottak ki: ez persze egy kivétel, de nagyon jól jelzi, hogy nem kell hónapokra előre gondolkodni, amikor azon gondolkodunk, mikor fog kimerülni az egyik gázpalackunk, legyen szó PB gázzal sütésről vagy grillezésről vagy akár targonca meghajtásáról vagy valamilyen hegesztési munkáról. A fentebb említett gázok felhasználási területe rendkívül nagy: ablakszigeteléstől kezdve orvostudományos felhasználáson át búvárórákig és nukleáris reaktorokig szükség van ezekre.

De bármilyen gázpalackra is lenne szükségünk, a gázpalack árakról sem szabad elfeledkezni. Említettem fentebb, hogy a Gázplackfutárnál az árakban benne van az ÁFA és a kiszállítás is. De mégis, mennyi az annyi? Amikor egy nagy teherautautót látunk az úton, amelynek a hátulján több tucat gázpalack van, mekkora értéket szállít? A Gázpalackfutáron könnyen utána tudunk nézni. A PB gáz, amelyik minden bizonnyal a legnépszerűbb termék, eltérő a palackmérettől és típustól függően 6.000 és 20.000 Ft között változik. Fontos, hogy vásárláskor ugyanakkora gázpalackor vásároljunk, mint amekkora otthon van nálunk.