Mi minden jó érkezik még ide, a globalizáció hatására?
Rendszerváltás – valaki a környezetemben ezzel a szóval írta le véletlenül azt a jelenséget, hogy éppen napelemes rendszerre történő váltásban gondolkodik, és ennek kapcsán olvasgattuk a napelem rendszerek árait.
Ez a félreérhető fogalmazás szöget ütött a fejembe. Elgondolkodtam, mennyire másként élnék, és telnének a hétköznapjaim, ha a rendszerváltás előtt születek. Szegény édesanyámmal például képtelen vagyok elfogadtatni a stevia előnyeit és jótékony tulajdonságait. Ő mindent megcukroz és kész. Még a nevét sem hajlandó megtanulni – stevia… Hiába magyarázom, hogy ebből alig kell tenni az édesítéshez, kisebb a kalóriatartalma, nem érdekli…
A fogakat sem károsítja úgy, mint a cukor, de mivel ezt feladtam, arról egyelőre nem is terveztem szólni, hogy a napelem hasznossága engem is egyre inkább lenyűgöz. Az említett napelem rendszerek árfekvéséről a napelemesrendszerek.info oldalon tájékozódtunk a haverommal, és azóta már nem csak a hasznossága, hanem a kiforrottsága is meggyőzött. Mert amúgy nagyon jó ez a weboldal. Nagyon alapos. Itt, ezen a ponton egy picit sajnáltam is, hogy maradiságban kicsit szeretett, de csökönyös felmenőmre hasonlítottam, de bennem legalább megvan a nyitottság minden jóra, amit a magyar rendszerváltás óta elhoz nekünk a globalizáció.
A “hasznosság” több összetevős: ha már “globalizáció”, az ilyen technológiákkal óvhatjuk a glóbuszt, a megtérülése a napelemeknek egyre rövidebb időkorláton belül tűnik garantáltnak, és a legjobb belegondolni: önmagunk lehetünk végre az áramtermelésben! Függetleníthetjük magunkat részben vagy egészben az áramszolgáltatótól, lecsökkentjük tehát ezzel a nullák számlát a villanyszámlánkon és egyre biztosabb, és kipróbáltabb már a technológia maga, így most egy olyan időszakban vághatnék bele, amikor a kockázatai már minimálisak. Meg fog térülni, ez szinte biztos! Az említett, napelemesrendszerek.info oldalon rögtön lehet árajánlatot kérni, és engem megfogott, hogy olyan neves márkákat is használnak a kivitelező partnereik, mint a SHARP. Ebben a márkában másmilyen tekintetben is régóta bízom.
Azt is elolvashatjuk, rengeteg-rengeteg napelemes infó mellett, hogy ez a márka miben forradalmasította az egész piacot, de azt is, hogy maguk, a napelemesrendszerek.info-s partnerek mekkora tapasztalattal a hátuk mögött sajátították el azt, hogy már seperc alatt üzembe helyeznek egy komplett rendszert. Csak a helyszíni bejárásról is már leírnak mindent, hogy mit fognak nézni, megvizsgálni – így egy kicsit fogyasztóként előre gondolkodhatunk, hogy mi szeretnénk -, aztán terveznek, egyedül az engedélyeztetést kell megvárni. De ha ilyen tapasztalt céggel szerződünk, akkor garantáltnak tűnik, hogy manapság ebbe a “gépezetbe” nem fog hiba csúszni. Sok-sok napelememmel felszerelt ház és egyéb épület után mondják, hogy már nem kell túl újszerű, ingoványos dologként és területként tekinteni a napelemes rendszerekre. Forradalmi, de nem kipróbálatlan tehát. Hanem már alaposan dokumentált ezen dolgok hosszútávú működése. Maguk osztják meg, részletesen, hogy mik lehetnek egy ilyen rendszer hibái, mikre kell figyelni, tehát még úgy is edukálnak ezen az oldalon, hogy ha végül nem most, csak később, ki tudja kivel vágnánk bele az egész projektbe.
De egyre inkább meggyőzöm magamat is, hogy érdemes. Most és velük. Árajánlatot kérni online is lehet, és a helyszíni bejárás állítólag tényleg nem nagy dolog. “Napelem rendszerek ár” kérdéskörben pedig szintén nagyon transzparensek. Végigvezetik kW-ról kW-ra, hogy mekkora rendszer mennyibe kerülhet, ezért ezt is elolvashatjuk! Nyitottnak kell lenni és rengeteg újszerű dologba futhatunk bele, ami gyökeresen megváltoztathatja, a jó irányba az életünket. A napelem szerintem kétségkívül ilyenné vált!