Stevia az egészségért, krém a fiatalosabb tekintetért
Tudjátok, hogy mennyire egészségtudatos vagyok a táplálkozás és a sport terén. Csak egészséges alapanyagokból sütök, főzök, emellett ha tehetem szinte minden nap beiktatok egy kis mozgást is.
Azonban az én életem sem egy tündérmese: sokszor túlvállalom magam, így általában nem marad elég időm a pihentető és regeneráló alvásra. Emiatt a szemem alatt a táskák már állandóvá váltak. Nagyon nem örülök ennek, mert egyrészt öregít is a kinézetemen, másrészt ettől olyan betegnek és fáradtnak látszom folyamatosan, ami sok esetben – például egy állás interjún – ellenem dolgozik.
Hogy javíthassak a dolgon, kissé utána olvastam az interneten a témának. Ebből megtudtam, hogy a táskás szem több okból is kialakulhat. Egyrészt az idő múlásával természetes, hogy a bőr kollagén tartalma csökken és a kötőszövetek meglazulnak. Másrészt lehetnek életmódbeli okai is: a kevés alvás (mint az én esetemben), a túlzott alkohol fogyasztás (mint egyetemista koromban csináltuk), a túl sok só bevitele (ha a nagyinál eszem), a nem megfelelő időben vagy mennyiségben történő napozás (naptej használat kötelező, és 11-től 3-ig árnyékban kellene maradni), a dohányzás (szerencsére engem nem érint, de plusz egy ok a leszokásra) és ha például nem mossuk le lefekvés előtt a sminket.
Emellett a táskás szem lehet öröklött jellemző is, vagy akár betegségeket is jelezhet. Ilyen lehet a pajzsmirigy alul-, vagy túlműködés, fertőzés, egyes allergiák, vese-, vagy hormon problémák. Akkor kell orvoshoz fordulni, ha viszket, piros, fáj és sosem múlik el.
Egyes könyvek és weboldalak arról is írnak, hogy milyen lelki vagy mentális okokra vezethető vissza a szem alatti terület felpuffadása, ennek is érdemes lehet utána olvasni és végig gondolni, hogy minket ebből mi érinthet, hogyan lehetne orvosolni.
Az okok felderítése után, ha nem áll a háttérben egy súlyosabb betegség, akkor jöhet a kezelés. Rövid keresgélés után erre a weboldalra bukkantam a neten, ami segíthet ebben.
Elég profi módon leírja a probléma hátterét, de egyúttal megoldást is kínál rá. Konkrétabban az InstanTENSE Plus emelő hatású szérumot javasolja. Ez egy 25 ml-es krém, amit kifejezetten a táskás szemekre fejlesztettek ki. Van is fent egy videó, ami elég meggyőző, már pár perc után lehet látni a változást egy női arcon. Különösebb rizikónk nem lehet vele, mert 30 napos pénz visszafizetési garanciát nyújtanak nekünk. Tehát ha nem válna be, akkor visszafizetik az árát.
Apropó ár: látom, hogy most 20% kedvezménnyel lehet megvenni kicsit több, mint 14 ezer forintért. Ingyen házhoz is szállítják nekünk már a megrendelést követő következő munkanapon, de ha jobban szeretjük a hagyományos vásárlást, vagy esetleg nap közben nem tartózkodunk otthon, akkor patikában is megvásárolható. A weboldalon tudunk online bankkártyával fizetni, így az egész folyamat nagyon kényelmes. Ja, azt még nem is említettem, hogy kb. 2 hónapig elég egy ilyen tubus, így napi szinten nem kerül többe nekünk, mint egy csésze finoman gőzölgő kávé. És a hatása tulajdonképpen bizonyos tekintetben hasonló: felébred tőle a tekintetünk.
Az oldalon rengeteg vásárlói véleményt és értékelést is olvashatunk. Amiket eddig végignéztem, az mint nagyon pozitív volt. Átlagosan 4,8 csillagot kapott a maximálisan elérhető 5-ből.
Azt is írják, hogy szükség esetén az arc más részein levő ráncokra is használható és általában 6-10 órán át fejti ki a hatását. Még azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy illatanyag, színezék és parabén mentes a termék és állatokon nem tesztelték.
Azt hiszem én is megrendelem, így végre megszabadulhatok az alváshiány miatt kialakult táskáimtól!